Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email:
A Canis Minor csillagda története, események
2013. szeptember. 21.
A Magyar Csillagászati Egyesület Napóra Szakcsoportja az idei találkozót Szegedre szervezte, ebben az országrészben még nem voltunk. A mellékelt ígéretes programból láthattuk, hogy érdekesnek ígérkezett, megérte a fáradságot odáig elutazni. Megjegyzem, az előző programok sem voltak éppen közeli célpontok, de egyiket sem bántuk meg. Az Agórát elég könnyen megtaláltuk nejemmel, elég volt egy várostérkép.
Mehettünk volna már előző nap délután is, de inkább Budapesten keresztül tettük meg az utazást, így az unokákat is láttuk.
Kellemes napos idő volt, jól illeszkedett a napórás témákhoz. Az előadások témái hasonlóak voltak az előző találkozókhoz, mindig van valaki aki a napórákhoz kapcsolódó elmélettel foglalkozik, (most Keszthelyi Sándor volt az), vannak kutató, kíváncsivá tevő előadások, melyek régi korok ránk maradt emlékeiben, napórára utaló gondolatokat, lehetőségeket feszegetnek, ( Herczeg Tamás igényes sorozata, Horváth Gábor, Göczey András ), és mindig van a napórák művészeti vonatkozású megjelenítéséről egy-egy remek előadás, hiszen a napóra nem csak időmérő eszköz, hanem nagyon is alkalmas díszíteni és ez az idők folyamán módosul, alkalmazkodik a korok ízléséhez, igényéhez.
A találkozó délutáni része általában előadással szokott folytatódni, de most más volt a programban. A megnyitón azonban már bejelentették, hogy a Partiscum Planetárium megtekintése elmarad. Aztán délben sajnos azt is megtudtuk, hogy csúszik a program , először 14 órára kellett találkoznunk, hogy elinduljunk a szegedi Naprendszer túrára, aztán ez eltolódott egész 15 órára. Találkoznunk kellett ebéd után egy parkban, ahonnan indult a túra. Többen kutattunk a túra előtt a „Naprendszer” kiinduló pontja után, annak ott kellet lennie a téren, így szokták ezt - például Kecskeméten is - megvalósítani. Nos, megérkezett Illés Tibor, és elvezetett minket egy betoncsonkhoz és elmesélte, hogy a szegedi Naprendszer elképzelt terve innen indulna, ha meglenne. Aztán sorra megmutatta, a bolygók virtuális helyét, mindenki képzelőerejét igénybe véve.
Így utólag ravasz húzásnak tartom a városnézési túrát a képzelőerővel párosítva megvalósítani, ugyanis az előző 8 találkozón midig konkrétumokat mutattunk-láttunk, amit aztán meg lehetett vitatni, hiszen a találkozóink célja a tapasztalatcsere, a tervezés és kivitelezés gondjainak megvitatása, segítség nyújtás.
A túra végén,akinek volt még ereje és ideje, megtekinthette a Ferences rendház kiállítását és a mellékelt napóra-kép eredetijét.

Vilmos Mihály

IX. Napórás Találkozó programja

Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra
6722 Szeged, Kálvária sugárút 23.

Előadások:
10:00 – 12:30 (közben kávé szünet)
Keszthelyi Sándor: Geometria, árnyékvetés, naptár, csillagászati világkép az ókori görögök gnómónjával.
Székely Péter: „Az idő fogalma” sorozat folytatása
Herczeg Tamás: A qumrani lelet. Vajon mi lehet?
11:20 Kávé szünet
dr. Horváth Gábor: A vikingek szoláris es feltételezett égbolt-polarizációs navigációja
Göczey András: Menkaure rejtett naptára
(a programváltozás jogát fenntartjuk – a szervezők)

13:00 – 14:30 Ebéd – étkezési lehetőség az AGÓRÁ-ban szendvics és üdítő + ebéd lehetőség 250 méterre a Szeged Árkád üzletközpontban (kínai, magyar, finn, ugor, bantu, hutu, tuszi és népi demokratikus koreai konyhával)

15:00 – Partiscum Planetárium megtekintése. Városnéző Naprendszer túra – Illés Tibor vezetésével. Útvonal: Partfürdő - Belvárosi híd - Móra park (Nap) - Roosevelt tér (Merkúr-Vénusz-Föld) - Béla utca (Mars) - Dóm tér (kisbolygóövezet) - Aradi vértanúk tere (Jupiter) - Bécsi krt. (Szaturnusz) - Mátyás tér, Ferences rendház (Napórák+ferences kiállítás megtekintése, http://latogatobarat.hu).

Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2024. április 19.
Napkelte: 05:00
Napnyugta: 18:41
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés