2010. március. 31.
2010 március 31-én hirtelen szervezett előadásra mentem a Palini Általános Iskolába, mert a tanároknak délutánra értekezletet szerveztek, és a délelőttöt így rövidítették le a gyerekek számára is kedvezően.
A tetőtér alatt egy klassz természettudományi "előadó" készült, remek felszereléssel, oda vonultunk 2-2- osztállyal. Kint percenként vonult felhő a Nap elé, és kiszámíthatatlan volt, hogy lehet e távcsövezni . Ezért beszélgetős előadást terveztem úgy, hogy ha a Nap picit is tovább süt, akkor az Astro-Media napprojektorával kivetített képet és a napfoltokat mégis fogják látni. Így is lett, volt amikor szóltam, hogy most ugrás a napvetítőhöz. Többen is odafértek, és látták a 7-8cm-es Napkorongot, előtte a vonuló felhőket, meg az álló foltokat a korongon. Aztán megint nagy felhő, és én folytattam, ahol abbahagytam, az ókori csillagászattól kezdve Galilei Jupiter-holdjaiig.
Mindezt kétszer egymás után, két különböző korosztálynak, más szöveggel.