Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email:
Találkozók, rendezvények
2011. augusztus. 11.
A táborozás 11-én csütörtökön 15:00-kor kezdődött a résztvevők folyamatos érkezésével. Így összesen 10 diák kezdte meg a táborozást.
A sátrak felállítása után megismerkedtek a gyerekek a közeli túrahelyekkel. Közben Gazdag Attila egy zuhanyzó elkészítésével foglalatoskodott az egyik táborozó apuka és tagtársunk Rácz Zoltán segítségével.
Az élelmezést úgy oldottuk meg, hogy az előre összeállított lista alapján kiosztottuk, hogy ki mit hoz, illetve amit ezen felül gondol. A hozott élelemből, rágcsából bárki, bármikor ehetett. Estére saslikot állítottunk össze, mindenki választhatott, mit szeretne enni.
A sátrazás időpontjának kiválasztása nem volt szerencsés abból a szempontból, hogy egybeesett a meteorhullással, mert a meteorészlelőket nagyban zavarta a gyerekek zseblámpahasználata. Nagy érdeklődéssel szemlélték Perkó Zsolt által bemutatott bolygókat, ködöket ill. csillagkép ismertetésre is sor került a hozzátartozó görög mitológiai történetekkel. Kisebb vita is kialakult az Uránusz, Neptunusz színét illetően, mely versengés felborzolta a kedélyeket.
A takarodó kissé későre sikerült, hiszen a csemeték hajnal kettő körül kerültek ágyba.
Reggel meglepő módon hat óra után kukorékoltak, felkeltve a még aludni vágyókat, többek közt Gazdagné Simon Mónikát is. 10 óra után érkezett meg Vilmos Mihály kedves feleségével, hogy előadást tartson a napról, napóráról. Meglepetésünkre a közel másfél órás előadást érdeklődéssel figyelték a csemeték. A feltett kérdésekre túlnyomó többségben tudták a választ. Fény derült az Uránusz, Neptunusz rejtélyére. Hiszen a bolygók Naptól való távolságának szemléltetésekor előbukkant a kékeszöld Uránusz és a kék Neptunusz. Az előző nap kioktatott Gazdag Mónika elmesélte, hogy kell meghatározni az É-D-i irányt a napóra készítésnél. Közben az ebéd is elkészült. Megvendégeltünk előadóinkat is az ínycsiklandó bográcsgulyással, illetve Gazdag Mónika által sütött kuglóffal.
Délután számháborúztunk. A sárkányeregetés sajnos elmaradt a szél hiánya miatt, pedig készültünk rá. Nagy élmény volt a táborozók számára a szomszéd állatsereg. A nap folyamán többször lementek megetetni a kecskéket, birkákat.
Az utolsó táborozó 19:00 óra körül hagyta el a helyszínt.

Ezúton szeretnénk megköszönni a tábor lebonyolításának terheit magukra vállalók munkáját Gazdagné Simon Mónikának és Gazdag Attilának! Valamint a közreműködést Rácz Zoltánnak, Vilmos Mihálynak és Perkó Zsoltnak!
   
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2024. december 03.
Napkelte: 07:21
Napnyugta: 16:02
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés