2012. február 16.

Bognár Tamás kihasználva a hirtelen kerekedett napsütéses időt, készített egy újabb korongrajzot..

Nagyon kellemes idő volt, egy picit fátyolos éggel. A legutóbbi hóesés
óta, a lábnyomok alapján, csak egy közepes termetű kutya járhatott a
Nap Obszervatóriumnál. Bevallom izgalmas kihívás volt a kupola kinyitása és irányba forgatása. Tekintve, hogy a kupola mozgó fém részei alaposan be voltak dermedve. A mutatvány előnye az volt, hogy mire a távcsövet a Nap fele fordítottam, addigra kellemesen fel voltam melegedve. A nap felszíne egészen visszafogott volt. Most nem volt tele nagy és látványos foltcsoportokkal. Viszont igen szépen látszottak a granulált felszín finom részletei. Bevallom a látvány egy rövid időre teljesen magával ragadott, és belevesztem a végtelen részletes felszín finom részleteibe. Be kell, hogy valljam, bele vagyok zúgva az átalakított Coronado PST-be. Az észlelések során úgy érzem, sikerült megismernem. Minden észlelés elején eljátszok egy kicsit a szűrő hangolásával. Végállásban a látvány gyakorlatilag majdnem olyan, mint a normál fényben való észleléskor.  Nagyon szépen látszanak a napfoltok, viszont a felületük finomabbnak és részletesebbnek látszik mint normál távcsővel. A szűrő hangolása a felszín részleteinél és a peremen látható protuberanciáknál, erősen térbeli hatást eredményez. A protuberanciáknál figyelhető meg ez a legjobban. A szűrő finom hangolása során először vékony vonalak jelennek meg , majd ezek elkezdenek fényesedni, kiszálasodni. Szerteágaznak, és egyre több részletet mutatnak. Majd az egész protuberancia, mint egy fénylő lapból kivágott ábra jelenik meg. Ha a megfigyelés során a szűrőt ezen, szűk tartományban oda-vissza hangoljuk, az agy megjegyzi ezeket a látvány részeket, és összerakja ezeket a képeket. A végeredmény egy olyan kép a protuberanciáról, ami plasztikus, van mélység érzete és sokkal részletgazdagabb, mintha egy fixen beállított szűrő mellett néznénk. A rajzolás során szerintem célszerű a legnagyobb "foltot" mutató helyzetből indítani a rajzolást. Ezzel megadva az alap hátteret, formát és tónust. Majd a szűrő hangolásával, több lépcsőben, a csökkenő részleteket erre az alapra felrajzolni, mint kontrasztosabb részletet.
A végeredmény egy részletes, sokkal finomabban árnyalt rajz. Ezt a módszert célszerűen lehet használni a felszíni részleteknél is. Az eredményessége változó. Néha igen látványos változások vehetők észre. Ilyenkor fantasztikus az agy, mint képfeldolgozó rendszer. Hiszen a látott képet "kiegészíti" az előző pillanatban látott részletekkel. De talán pontosabban fogalmazok, ha azt mondom, hogy emlékezik a látvány részletire, és tudja mit kell keresnie. S ezeket meg is találja. A következő kihívás az, hogy meg kell találni azt a minimalizált szűrő "tekergetést" kívánó módszert, amivel ugyan ezt a látványt és részletgazdagságot lehet kinyerni a távcsőből. Továbbra is azt mondom, hogy az átlagos ember akkor fog a legtöbbet látni a távcsőben, ha megpróbálja lerajzolni amit ott lát. A rajzoláshoz részleteket, kiinduló pontokat, vonalakat, alakzatokat, foltokat kel találnia, hogy ezeket a papírra vethesse. Ehhez több szempontból végig kell "kutatnia" a látómezőt. Ennek az előnye, hogy az észlelő megtanulja felfedezni a látómezőben a részleteket. A szem és az agy párosa megtanul látni és felfedezni, nem csak nézni.

Bognár Tamás

---