Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email: info@nae.hu
A Canis Minor csillagda története, események
2010. szeptember. 25.
2010. szeptember 25-én felavatásra került a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület és a Kis-hegyi Csillagvizsgálóért Alapítvány összefogásával épült Canis Minor Obszervatórium. A sok éves hagyomány most sem szakadt meg, és 16 órakor a ceremónia kezdetekor elkezdett esni az eső. De ez sem szegte kedvét a kb. 150 fő megjelentnek, amatőrcsillagász barátainknak, becsehelyieknek, támogatóknak. Az eső ellenére mindenki jól érezte magát.

Először Gazdag Attila a NAE elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Gazdag Mónika fuvola kíséretében a megjelentek elénekelték a himnuszt.
Ezek után Perkó Zsolt a KCSA kuratóriumának elnöke rövid összefoglalót adott és megköszönte a támogatók segítségét. Majd Vilmos Mihály a NAE alapító tagja egy rövid az alkalomra írt verset mondott el. A Magyar Csillagászati Egyesület képviseletében dr. Kolláth Zoltán elnök, ill. Németh Géza Becsehely polgármestere méltatta a csillagvizsgáló megépítését. Az épületet Kirner Zoltán plébános szentelte fel. A szalag átvágása után az érdeklődők megtekinthették belülről is az épületet. Az eső elálltával a Kanizsa Táncegyüttes 6 tagja adott nagyon pergő táncos műsort a megnyitó tiszteletére. Este 9 órakor tüzijáték zárta az eseményt.

Az eseményről a Kanizsa TV hétfői Krónika című műsora is beszámolt.
Itt tekinthető meg.


Előkészületek

Köszöntő

Perkó Zsolt Kis-hegyi Csillagvizsgálóért Alapítvány

Az épület megszentelése

Gazdag Attila Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület

Vilmos Mihály Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület

dr. Kolláth Zoltán a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke

Németh Géza Becsehely polgármestere

Gazdag Attila köszönetet mond

Szalagátvágás

Tánc 1.rész

Tánc 2. rész

Tüzijáték

 
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2019. március 26.
Napkelte: 05:46
Napnyugta: 18:09
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés