Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email:
A Canis Minor csillagda története, események
2014. november. 20.
2014 november 20-21-én egyesületünk a Hevesi Sándor Művelődési Központban rendezte meg immár harmadik alkalommal a "virtuális égi kalandtúrát és 3D-s képkiállítást. A szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület mobil planetáriumában óránként kezdődtek a 30-35 perces előadások. Az előzetes bejelentkezés alapján két napon keresztül érkeztek a város általános, és középiskolásai valamint óvodásai az előadásokra és a kiállításra. A mobil planetáriumban a naprendszer bolygóival ismerkedhettek meg a látogatók, ill. a 3D-s anaglif technikával készült képeket egy speciális piros-kék szemüveggel nézhették meg. A két nap alatt 17 csoportot fogadtunk, közel 700 fő tekintette meg az előadásokat. A rendezvényre egy alacsony árú 350 Ft/fő támogatói jegyet tudtunk biztosítani, az NMJV Önkormányzatának támogatásával, melyet a 2014-es Kulturális Alap pályázatán nyertünk.
A visszajelzések alapján sikeres volt a rendezvény és terveink szerint jövőre is megrendezésre kerül.
  
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2024. április 19.
Napkelte: 05:00
Napnyugta: 18:41
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés