Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email: info@nae.hu
Találkozók, rendezvények
2016. augusztus. 11.
A Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület és Kis-hegyi Csillagvizsgálóért Alapítvány idén is megrendezte az immár hagyományosnak mondható táborát 10-18 éves korosztály számára, a becsehelyi Canis Minor Obszervatóriumnál. A tábor augusztus 9-12-ig került megrendezésre. A kistolmácsi tóhoz tettek a táborlakók egy gyalogtúrát. A programot különféle szellemi és ügyességi vetélkedők tarkították. Esténként pedig az égbolttal ismerkedtünk, csillagképekkel azok történetével és természetesen az obszervatórium főműszerével, mindenki megnézhette a halvány objektumokat. Galaxisokat, planetáris ködöket, kettős csillagokat. A Perseida meteorraj maximumához közel természetesen meteoroztunk is, amihez elég volt a kifeküdni a fűbe és így több fényes, vagy halvány meteort is láthattunk. A táborban 23 fő vett részt.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Gazdagné Simon Mónika és Gazdag Attila valamint segítőik munkáját, akik nagy részt vállaltak a tábor előkészítési és lebonyolítási munkáiban. Nélkülük nem lehetett volna sikeres a tábor.
Jövőre újra találkozunk!
  
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2019. május 26.
Napkelte: 04:11
Napnyugta: 19:27
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés