Székhely: 8800 Nagykanizsa Irtás u. 1.  *   Telefon: +36-30-305-0794 +36-30-7577-399  *   email:
A C/2012 S1 (ISON) észlelése
2013. november 30.
Megkerülte a Napot az üstökös
Az évszázad üstökösétől volt hangos a média az elmúlt napokban. A korábbi észlelések alapján esélyes is volt a kométa, hogy elnyerje ezt a címet. 2013. nomber 28-án 19:38-kor ért napközelbe.  A napot megkerülve másnapra ill. mára kiderült, hogy nem sok maradt az üstökösből, ezért a remélt címről úgy néz ki, lecsúszott. Szinte biztos, hogy nem lesz szabadszemes láthatósága, de az elkövetkező pár napban ez ki fog derülni. :-)
Kihasználva, hogy a hetek óta tartó felhős idő után, péntekre felhőtlen, derült, észlelésre alkalmas idő volt kilátásban, felkerekedtünk és hajnalban kimentünk a becsehelyi Canis Minor Obszervatóriumba. Az időpont 04:30, hőmérséklet -5 fok. Brutál tiszta ég fogadott bennünket. Gyorsan letoltuk a tetőt, és már célba is vettük a C/2013 R1 (Lovejoy) üstököst, ami szinte vakított az okulárban, nagy szép zöld színű kómát, és hosszú csóvát láthattunk. Szabad szemmel is könnyen látható volt egy diffúz pacaként. Majd megnéztük a fogyatkozó Hold krátereit, nyílt halmazokat, gömbhalmazokat, Orion ködöt stb. Ritka jó átlátszóság volt. A napkelte közeledtével, sajnos a keleti horizonton egy 1-2 fok széles felhőcsik foglalt helyet. Ez már előre vetítette, hogy sajnos az üstökösből semmit nem fogunk látni, ami be is igazolódott. (Az már csak a nap folyamán derült ki, hogy felhő nélkül se láttunk volna semmit). Így viszont egy nagyon szép napkeltét nézhettünk végig. Ráadásként pedig a napkeltét megelőzően a nyugati égbolton megfigyelhettük a földárnyékot is. Még aznap napnyugtakor is próbálkoztunk (hátha), sajnos a felhőzet szempontjából, még rosszabb volt a helyzet mint hajnalban, de legalább szép napnyugtát is láttunk. :-)

A résztvevők: Gazdag Attila, Harcz Endre, Perkó Tímea, Perkóné Kránicz Erzsébet, Perkó Zsolt
Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület, minden jog fenntartva!
2024. április 19.
Napkelte: 05:00
Napnyugta: 18:41
(Nagykanizsán)
-
Tudunk-e észlelni?
Canis Minor Meteorológiai állomás
Holdfázis
A Nap aktuális képe
SOHO-kép
Sarkifény-előrejelzés